A B1 blog gasztro rovata



Anyukám, merre dugtad a Váncsát?

2015. június 09. - Tardosj

A jó szakácskönyv onnan ismerszik meg, hogy használva, mi több: hurcibálva van. A jó szakácskönyv többfunkciós, mint dédapám svejcibicskája, mert ha kell, gyúrótálat támasztó bizbasz, mólón való vágódeszka, konyhai mérleget bedekázó hardver, sőt, netalántán vánkos, mikor Losinj szigetéről a honba hazavonatozván elcsesszük a csatlakozást Zágrábban. A jó szakácskönyv legtöbbször, vagy inkább úgy általában ott lapul az embernél. Továbbmegyek: dédapám svejcibicskája és Váncsa István Ezeregy receptje rokonszellem, egyazon tőről és ideából szakajtott dolgok, tudniillik felmenőm bökője a családi legendárium szerint végigszolgálta a gazdával a Don-kanyart, és, legalábbis hajlok rá, hogy részemről, egy hasonlóan zsenánt szituációban a tárgyalt kötettel sem történne másképp.

foto_1.JPG

Egyébiránt tényleg: a jó szakácskönyvből főzni is lehet. De a jó szakácskönyv sokkal több szimpla receptgyűjteménynél, hiszen a Magyar Elek sem érte be azzal, hogy rántott csirke, vagy legalábbis hozzátette volt: „a pesti tavasz a rántott csirkével valóban összeforrott, s amint az éjszakai fagy meg a nappali havazás végleg eltűnik a meteorológiai prognózisból, a rántani való csirke karrierjét többé megakasztani nem lehet.”

Annyiban megkésett beszámoló ez, hogy az Ezeregy recept (legalábbis a magam konyhai kispolcán) 2003-as kiadású, mondhatnók régi. Annyira az, hogy a jeles autornak azóta már a második, világkonyhákban szerteszaglászó, tehát hiánypótló munkája jelent meg, a Lakoma címre hallgat, és melynek, ha lehet, még tán randább a borítója az elsőnél. Csakhogy 8 év ide vagy oda - és mondjon a tisztelt olvasó még egy ilyet:

az Ezeregy recept él. Mocorog. Friss, pedig 30 év munkája van benne. Kiforrta magát, mi több: beszélni róla sikk lett, s a kötet lassan kötelező konyhai kellék lesz, mint akár a fakanál.

 

És, ami tán a legfőbb ukáz: használatban van. Magyar sztárszakácsok szamárfülelik, pettyelik csontlével, jegyzetelik szét a margóját nap-nap után – tán a Costesben, vagy az Olimpiában, de ha az olvasót ez, már a ki, mit, mikor, és hol feltétlenül érdekli, gabalyodjon a világhálóba tán maga.

Hozzáteszem: más kontextusban ugyan, de Váncsát is ugyanezek a dilemmák gyötrik. Így lehet az, hogy hiába álcázza magát bőszen annak, az Ezeregy recept minden, csak nem celebszakácskönyv. Mert Váncsa István azon túl, hogy receptet ismertet, elsőképp a vallásfilozófia, a geográfia, illetve a kulturális aspektus felől lopakodja meg a gáztűzhelyt, aztán szivarra gyújt, s kezében egy öblöspohár 20 éves madeirával, miután ugye tisztára törülte a konyhaasztalt, mindezek felett elelmélked. És milyen szépen teszi. Váncsa István ugyanis azon túl, hogy okos, mint a lúdvérc, még esetleg bölcs is, akár egy Platón (miszerint Πλάτων). Ez speciel akkor jutott eszembe, mikor a honba, a leghonba hazavonatozván nyulat láttam elfutni a valami veteményzöldbe a piros, általam lovagolt zsuzsivonat elől, és a szárnyasok előkészítéséről szóló eszmefuttatás közepén ezt olvastam épp: „Egyfelől van a fácánban valami könnyed, légies mozzanat, ami rajta kívül talán csak a fogolynak és a fürjnek a sajátja, de nem zárható ki, hogy közülük is a fácán a legízesebb; másfelől vannak a fácánhoz kapcsolódó kultúrtörténeti asszociációk. A Fászisz (ma Rioni) folyó, amiről a fácán a nevét kapta. Kolkhisz (a közönséges fácán tudományos neve: Phasianus colchicus), a mitikus antik birodalom a Fászisz völgyében, Médeia otthona. Az argonauták. Iaszón.

Az Aranygyapjú.

A budi.”

Ekkor fogalmazódott meg: az éteritől a reterátig ilyen mívesen csak a bölcsek juthatnak el, s a zsuzsivonat úgy helyeselt, hogy sikuku, sikuku.

Aki magyar a Váncsa Istvánt mindenáron a Heti Hetes című agitprop alapján vágyja megítélni, az egyrészt nyilván nem olvasta még az író "Dűljön össze ez a vendégfogadó" című 1979-es írását sosem, másrészt baromi éhes ember. A baromi éhes ember egyúttal dühös is: míg egy másik, szintúgy jeles gasztrozófusunk, Cserna-Szabó őrgróf a pálinkás emberben látta meg Szerb Antal agyonverőjét, jómagam innen, a húsosfazék mögül inkább a sóvár, guvadt szemű, moslékon tartott szerzetet vádolnám.

Éppen ezért hiánypótlás az, amit Váncsa művel. Gasztroébresztő: mert minálunk olyan sok az éhes ember, hogy a végén még egymást fogjuk felzabálni.

 

kortvonnegutemail

A bejegyzés trackback címe:

https://b1gasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr627527350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.