A B1 blog gasztro rovata



Hány balatoni pincét bírsz végig?

Pórias ízlésre is van megoldás

2015. október 04. - Tardosj

Van olyan, hogy az ember a szombati napsütést látva, élvezve, eltűrve egyszer csak a homlokára csap: ha már, illetve még nem lehet fakutyázni a befagyott tavon, ránduljunk ki a Balaton déli partjára, ha lehet, komppal, hajoljunk ki a korláton, fotózzunk vitorlásokat, egyáltalán.

szentgyorgy_hegy.jpg

De mindez csak a dekor. A lényeg a gasztronómia, vagyis a borkóstolás, esetleg együtt a kettő. (Nem, most a bor volt az első, muszáj belejönni.)

Úgyhogy ha már úgyis odatartottunk, elmentünk egészen Boglárig, onnan kis kanyarral Légli Géza Kislaki bormanufaktúrájáig, amit már nem is hívnak manufaktúrának, talán mert egyre jobban terjeszkedik, épül, szépül.

Ezzel együtt a régi ház kertjében vidám népek falatoznak és poharaznak, ilyen kislaki ősz már évek óta nem volt, úgy látszik, sokaknak hiányzott. Az ízléses programfüzetből és borárlapból sok minden már előre tudható volt, például, hogy Nemesvölgyi Attila, akit a pozsonyi úti Sarki Fűszeresből mindannyian jól ismerünk,ezúttal „Őszike” fantázianéven vargányás őzraguval vár minket (és mindenki mást, aki arra jár), de emellett muszáj volt ennünk „Marhajó” fűszeres kolbászkákat (mergezt) füstölt marhaszeggyel, csípős kínai káposztával, szárított paradicsommal. (Ennek a „marhajónak” a hangsúlyát nagyon szeretem, ahogy cifrázni lehet,  mindegy, nem ide tartozik.)

Azért

Légli Gézánál, akinél kedvesebb vendéglátót nehéz ezen a környéken találni,

mégiscsak muszáj volt néhány finom bort is megkóstolni, akár többször is, hogy az ember meggyőződhessen róla: valóban ilyen finom-e, vagy csak hirtelenjében esett jól.

Az én pórias ízlésemnek talán a friss, zamatos kislaki gyöngyöző bort felelt meg leginkább, és néhány deci után kiderült róla, hogy érdemes volt beléfektetni a bizalmam. Nálam kifinomultabb szájszerkezetű partnerem, ki, hogy úgy mondjam, már hazajár a borkóstolókra, a második körtől kezdve inkább a „Vitéz” fantázianevű kislaki Cabernet Sauvignonra szavazott, és elbeszélése szerint ő is elégedett volt a sorsával.

Végül még valami desszert is lecsúszott, az úgynevezett „Jánoshegyi” almáspite, kinézetre gusztusos darab.
szolo.jpgMindezt halk vagy kevésbé halk dzsessz kísérte, Hoff Fidél gitáros, Jász András szaxofonos és Barta Zsolt (szintén gitár) jóvoltából. A nagy kertben kutyák szaladgálása, gyerekek halk, kézzel tekerhető körhintán lovaglása kísérte mindezt, miközben borász és szakács körbejárt a mintegy száz vendég húsz nagy asztalánál, hogy megnézzék: mindenki jól érzi-e magát. És úgy volt.

Amíg sütött a nap, elverni sem lehetett volna onnan minket, csak az idő hűvösebbre fordulta után engedtünk északi parti barátaink unszolásának: látogassunk meg velük egy pár pincét a Szent-György-hegy oldalában, illetve Hegymagason.

Első utunk a Horváth-pincéhez vezetett, paraszti kiszerelésű kétliteres füles flaskákat vettünk magunkhoz, bennük friss savanyó borral, jól jön az még. Utána felkocsikáztunk a hegy tetejére (vagyis csak majdnem), nem is álltunk meg közben, csak egy száraz szivárvány kedvéért – száraz, mert eső égen-földön egy csepp sem hullott.

A Killer-villa pincéje nem az utcáról nyílik, oda csak bennfentesek nyernek bebocsátást, amúgy a kertben vidám osztrák vagy svájci illetőségű népek vacsoráltak, tábortüzeztek, szalonasütöttek. A szokásos friss hegyi nedvek (Pinot Noir és Merlot) mellett kiszúrtunk egy méltóságosabb, felcímkézett üveget is, a gazda szerint oportó-szerű vörösborral a belsejében, „Rhapsodie Hongroise”, olvashattuk rajta, asszem 2010-es, de emlékfoszlányaim most épp nem állnak össze egységes egésszé. (Tényleg tízes, segít a fotó.)

Innen visszacsorogtunk Szászi Endre pincéjéhez, ahol épp aznap fejeződött be a szüret, ehhez mérten mindenki fáradtan, de jókedvűen poharazgatott a lassan besötétedő udvaron, magasan a Balaton felett. Hogy ne tűnjünk udvariatlannak, megkóstoltuk a friss, tavalyi Olaszrizlinget is, de előtte még a híres Kéknyelűt, nehogy véletlenül kárbavesszen.

gerlo_lajtai_p1190671.JPG

Fojtásként még sok kolbászt, kenyeret, hagymát, zöldpaprikát és paradicsomot helyeztünk el a fejünkben, plusz egy kevés bort, de azt már a barátom szőlőktől ölelt házának udvarán, végül pedig vidáman el is pöfékeltünk valamit, nevezzük talán békepipának.

Ilyen itt nálunk, ha nem is mindegyik, de legalább az egyik szüreti szombat, meg kell emészteni. Másnap pedig megírni, ha lehet.

 

Tardos János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1gasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr297889726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.