A B1 blog gasztro rovata



Kell-e pároló vagy sem?

2018. március 24. - kation

Hosszas mérlegelés után beszereztünk egy párolót. Egy középkategóriásat, telve nagy reményekkel, hogy mostantól még egészségesebben eszünk majd. Mert ugye a párolt ételek jók. Mitől jobbak, ennek járunk most utána. És még néhány tapasztalatot is megosztunk, ami a használat első hetei után adódott. parol2.jpg

Az első, és legizgalmasabb tapasztalás, hogy egészen más a párolt zöldségek íze, mint a főtt vagy sült péládányoké. Pároltam eddig zöldbabot, sárgarépát és céklát, és egészen újszerű élmény volt. Mivel ezek közül csak a sárgarépát próbáltam eddig nyersen is, annak alapján azt mondhatom, hogy a párolt étel íze közelebb van az eredeti alapanyag ízéhez. A párolóban is teszek fűszernövényeket a zöldséghez, illetve van egy külön fűszertartó rész a gép aljában, ami az aromát minden edénybe eljuttatja. Mégsem a fűszer dominál, hanem az alapanyag íze. Már ezért megéri.

+ Jó tudni, hogy sokan azt javasolják, a párolás után fűszerezzünk: tehát például a lazacra ne párolás előtt, hanem utána facsarjunk citromot, és a zöldségeket is utólag sózzuk. 

Az ízélményen felül miért jó párolni? Azért, mert a párolás a legkíméletesebb főzési eljárás. Mint ilyen:

  • megőrzi a zöldségek vitamin- és ásványi anyag tartalmát. Nem 100%-osan, de a lehető legnagyobb mértékben, ha már feldolgozásra kerül a sor. 
  • megmarad az alapanyagok nedvességtartalma.
  • a pároláshoz csak víz kell, zsiradék nem. Még a legegészségesebb olívaolaj is olaj, nem beszélve a konyhákban gyakran használt napraforgóolajról vagy vajról. A pároláskor ezekre nincs szükségünk. 
  • a párolt zöldségek ropogósabbak, érzésre frissebbek maradnak, a húsok pedig szaftosabbak. 
  • egy párológépben elkészíthetünk egy teljes ebédet: köretet, zöldséget, húst (szerintem nagyon praktikus - ez persze a hagyományosan párolóknak kicsit macerásabb, de azért lehet már kapni speciális párolóedényeket, ha nem akarunk még eggyel több gépet a konyhába).

parol1.jpg

Persze vannak azért kockázatok is, mert nem biztos, hogy az előírt párolási időre van szükség. Nekem például öregecskébb volt a zöldbab, így több idő kellett. Ezeket ki kell tapasztalni, és eszerint helyezni el az edényeket egymásra. 

A másik kockázatos dolog, a rizs párolása. Nekem ez elsőre nem sikerült. Egységnyi rizshez egységnyi víz kell az előírás szerint (és egy speciális párolóbetét, amiből nem folyik ki a víz). Nekem a klasszikus mennyiségi arányokra volt szükség, hogy a rizs jó legyen. 

És az érvek, amik a pároló ellen szóltak:

  • egy újabb konyhai gép, amit tárolni kell valahol. Ez igaz, helyhiány miatt nincs még slow cookerem sem.
  • a gázon, vízgőzben is lehet párolni. Igaz, csak elég macerás a párológéphez képest.

De jól látszik, hogy több az érv és nyomósabb is mellette, mint ellene. 

(Képek: Pinterest)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1gasztro.blog.hu/api/trackback/id/tr5213724072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.03.25. 07:41:39

én ilyet nem vennék.
van egy egyszerű párolo amit beraksz egy lábasba, aláöntöd a vizet és rá a fedőt és már párol is mintkisangyal